Vannak időszakok, amelyekre az ember minden évben örömmel gondol vissza. 2023-ban ilyenkor fejeztem be a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Állatvédelmi szakjogász szakirányú továbbképzését.
Akkor még nem sejtettem, hogy ez a képzés mennyire meghatározza majd a következő éveimet.
Tulajdonképpen azért jelentkeztem, mert szerettem volna elmélyíteni az állatvédelmi joggal kapcsolatos ismereteimet, végül képzés sokkal többet adott egy újabb végzettségnél. Mindenekelőtt olyan tudást kaptam, amelyet azóta is nap mint nap hasznosítok. Az állatvédelem rendkívül összetett jogterület, ahol a közigazgatási jog, a büntetőjog, a polgári jog, az állatjólléti szabályok és a természetvédelem szorosan összekapcsolódnak. A Miskolci Egyetem képzése segített abban, hogy lássam külön a szabályozási rendeket és lássam az, hanem egymással összefüggő egészeket is.
Legalább ennyire fontos volt számomra a képzés szemléletformálása. Az oktatók nem csupán jogszabályokat tanítottak, arra ösztönöztek bennünket, hogy minden jogi kérdés mögött meglássuk az állatot, az embert és a társadalmi felelősséget is. Kiemelkedő az oktatói gárda elhivatottsága is, a szakmai igényességük, segítőkészségük a tananyagok elsajátításában
Különösen hálás vagyok azért is, hogy egy olyan szakmai közösség részévé válhattam, amelynek tagjai ugyan különböző területekről érkeztek, mégis közös cél vezérelt bennünket: tenni az állatok védelméért. A képzés során kialakult kapcsolatok közül sok a mai napig megmaradt. Számos együttműködés, közös szakmai gondolkodás és barátság indult el ezekben a hónapokban.
Nemcsak ahhoz kaptam lendületet, hogy a mindennapi jogászi munkámat magasabb színvonalon végezzem, hanem ahhoz is, hogy tovább bővítsem a tudásomat. A képzés után újabb szakirányú továbbképzéseket végeztem el, majd egyre inkább a tudományos munka felé fordult az érdeklődésem, hogy a gyakorlati munkát magasabb szintre emelhessük a közigazgatásban.
Őszintén mondhatom, hogy annyira megszerettem a Miskolci Egyetemet, az ott uralkodó szakmai légkört és az oktatókat, hogy nem szerettem volna lezárni ezt az utat a szakjogászi oklevél megszerzésével. Kellett némi megerősítés, hogy van esélyem felvételt nyerni a Miskolci Egyetem doktori képzésére, de végül doktorandusz lettem.
Az elmúlt évek során megerősödött bennem az a meggyőződés, hogy a gyakorlat és a tudomány nem egymás riválisai. Éppen ellenkezőleg: a tudományos kutatás segít jobb gyakorlati szakemberré válni, a gyakorlati tapasztalat pedig új kutatási kérdéseket vet fel. Számomra ez a két világ ma már elválaszthatatlan.
Ha ma újra döntenem kellene arról, hogy jelentkezzek-e a Miskolci Egyetem Állatvédelmi szakjogász képzésére, ugyanazzal a lelkesedéssel mondanék igent – vagy még többel 🙂
Három év távlatából is úgy érzem: életem egyik legjobb szakmai döntése volt.
