Skip to content Skip to footer
élő jog, élő párbeszéd a Pannon Egyetemen

2026. április 25-én a Pannon Egyetemen tartottam előadást az állatvédelem aktuális jogi kérdéseiről. Három fő témát jártunk körül: az állatvédelmi törvény alapjait, a kedvtelésből tartott állatok tartásának szabályait – külön kitérve a kutyák, macskák és egyes egzotikus állatok tartására –, valamint az állatvédelem közigazgatási vonatkozásait és hatósági gyakorlatát.

Az előadás során fontosnak tartottam, hogy a „száraz” jogszabályi rendelkezések mögé nézzünk. A jó gazda gondosságának követelményét konkrét jogesetekkel és gyakorlati példákkal elemeztem, hogy világossá váljon: a jog nem önmagáért létezik, hanem nagyon is hétköznapi helyzetekben válik igazán érthetővé és alkalmazhatóvá.

Külön öröm volt számomra, hogy ilyen sokan részt vettek az előadáson, és végig rendkívül aktívak voltak. Az online térnek megvan az a veszélye, hogy az előadás személytelenné válik, itt azonban ennek éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Folyamatos volt a jelenlét: a résztvevők közbekérdeztek, reagáltak, és az általam feltett kérdésekre is azonnal, gondolkodva válaszoltak. Kifejezetten inspiráló volt látni, hogy mennyire jó jogérzékkel közelítettek a felvetett problémákhoz. Olyannyira, hogy a szünetben sem „szüneteltünk” igazán – a résztvevők kérésére inkább folytattuk a közös gondolkodást és tanulást.

Ez az alkalom ismét megerősített abban, hogy az állatvédelem nemcsak jogi terület, hanem közös ügyünk is – és hogy a párbeszéd, az aktív részvétel és a nyitottság teszi igazán élővé a jogot.